A színészi hivatás

A színészi hivatás
Blog

A színészi hivatás nem csupán egy munka, hanem egy életstílus, egy életforma. Egyrészt azért, mert nincs kötött munkaidő és igénybe veszi a színészek életének és idejének nagy részét. Másrészt pedig azért, mert ez egy olyan hivatás, ami testestül-lelkestül igénybe veszi az embert. A színészek legfontosabb „munkaeszköze” saját maguk; testük, lelkük, elméjük. Mind fizikai, mind szellemi megpróbáltatások sorozatával kell szembenézniük, kihívások és megmérettetések érik őket minden egyes próba és előadás alkalmával. Ráadásul munkájuk nem csupán annyi, amennyit a nézők a színpadon látnak.

A színészek feladatai

Azon kívül, hogy előadnak egy színdarabot vagy szerepelnek egy filmben, a színészeknek nagyon sok háttérmunkája is van. Amint elvállalnak egy szerepet, kutatómunkát szoktak végezni az adott karakterről, a korról, amelyikből származik a történet és mindenről, amitől hitelesebbé válik az előadás. Ezen kívül rengeteg szöveget memorizálnak és még ennél is több próbán vesznek részt. Azonban maga a színészet csupán a színész munkájának a felét teszi ki. A másik fele állandó kommunikálásból áll a rendezővel, a színésztársakkal, a sminkessel, koreográfussal és a stáb többi tagjával, hiszen egy színdarab vagy film vászonra kerülése csapatmunka, rengeteg ember együttes produkciója. Emellett énekelni és táncolni tanulnak, de végezhetnek szinkronizáló munkát vagy bábozást is. Számos válfaja létezik a színészetnek.

Színészi készségek

Talán az elsődleges követelmény egy színésznek készülő személy számára a jó memória, hiszen rengeteg szöveget, éneket, táncot és koreográfiát kell megjegyezni és ezen kívül is nagyon sok mindenre oda kell figyelni. Nagyon fontos a nyitottság, bátorság, a színpadon vagy a kamerák előtt való otthonos mozgás és a rendkívüli kommunikációs készség és stresszkezelés. Egy színész munkájában fontos az önazonosság, ugyanakkor a határtartás is; képesnek kell lennie megtalálni a határt és az egyensúlyt a megformálandó karakter személyisége és a sajátja között. Emellett fontos a jó fizikai erőnlét és a kitartás. Átlagon felüli önismeretre és érzelmi kontrollra van szüksége, hiszen a szerepet mindenféle magánéleti problémák és nehéz körülmények között is hitelesen kell eljátszania. Mivel csapatmunkáról van szó, állandóan figyelnie kell színésztársaira is, és ha hiba csúszik az előadásba, kreatívnak és spontánnak kell lenni. Ezért alapvető elvárás az állandó figyelem és lélekjelenlét.